Az alapképzési szak célja kulturális, humán, közösségi alapú társadalom- és gazdaságszervező munkát végző szakemberek képzése, akik el tudják látni művelődési, egyházi, civil, vállalkozói és nonprofit szervezetek, állami vagy önkormányzati intézmények, integrált, többfunkciós szervezetek, intézmények működtetését, képesek helyi, közösségi szinten a művelődés, az ifjúság, a felnőttképzés társadalmi és gazdasági helyzetének fejlesztésével összefüggő állami feladatellátást megszervezni, meghatározott intézményszintek esetében azt irányítani.
A közösségszervező szakember a közösségi művelődés, az ifjúságsegítés és a humánfejlesztés területén, településeken, intézményekben, szervezetekben, közösségekben és a közösségi művelődés, az ifjúsági szolgáltatás, valamint a felnőttképzés különböző színterein közvetlen tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve animátori, koordinátori munkaköröket, feladatokat lát el. Ebben a feladatkörében együttműködik a feladatát érintő intézményekkel, szervezetekkel, különösen a kultúra, a közoktatás-köznevelés, szociális ellátás, felnőttképzés, helyi gazdaságfejlesztés ágazataiban. Felkészült a tanulmányok mesterképzésben történő folytatására.
• Közösségfejlesztés
• Pszichológia, Szociálpszichológia
• Magyar és egyetemes művelődéstörténet
• Kulturális és ifjúsági kommunikáció, médiaismeret
• Kultúraközvetítés és intézményei
• Andragógiai alapismeretek
• Emberi erőforrás menedzsment
• Sport és egészségfejlesztés
• Projektmenedzsment és pályázatírás
• Rendezvényszervezés
• Szakmai gyakorlat (specializációnak megfelelően)
Kulturális intézményekben, önkormányzatoknál, felnőttképzési iskolákban, vállalkozásoknál, turisztikai intézményeknél és szervezeteknél.