close
Szegedi Tudományegyetem
Közösségszervezés
649bf0684d7d4
Szegedi Tudományegyetem

A korábbi felnőttképző, kultúraközvetítő szakok hagyományait megújítva

Az alapképzési szak célja kulturális, humán, közösségi alapú társadalom- és gazdaságszervező munkát végző szakemberek képzése. A végzett szakemberek el tudják látni művelődési, egyházi, civil, vállalkozói és nonprofit szervezetek, állami vagy önkormányzati intézmények, integrált, többfunkciós szervezetek, intézmények működtetését. Ezen túlmenően képesek helyi, közösségi szinten a művelődés, az ifjúság, a felnőttképzés társadalmi és gazdasági helyzetének fejlesztésével összefüggő állami feladatellátást megszervezni. A törvényben meghatározott intézményszintek esetében az intézmények irányítását is képesek ellátni.
Képesek a közösségi művelődés, az ifjúságsegítés és a humánfejlesztés területén, településeken, intézményekben, szervezetekben, közösségekben és a közösségi művelődés, az ifjúsági szolgáltatás, valamint a felnőttképzés különböző színterein közvetlen tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve animátori, koordinátori munkakörök/ feladatok ellátására. Képesek az együttműködésre feladatukat érintő intézményekkel, szervezetekkel, különösen a kultúra, a közoktatás-köznevelés, szociális ellátás, felnőttképzés, helyi gazdaságfejlesztés ágazataiban.
A végzettek kellő mélységű elméleti és gyakorlati ismeretekkel, nyitottsággal és szakmájuk iránt elkötelezettséggel rendelkeznek a tanulmányaik mesterképzésben történő folytatásához.

2018 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán is elindul a kultúra, közművelődés, ifjúságügy és felnőttképzés területén az új, hiánypótló közösségszervezés BA egyetemi alapszak. A diplomát adó szak három válaszható szakiránnyal rendelkezik: kulturális közösségszervezés, humánfejlesztés, ifjúsági közösségszervezés.

Kiket várunk?

A Szegedi Tudományegyetem várja mindazok jelentkezését, akik a kultúra terjesztése, a közösségszervezés, közösségfejlesztés, a rendezvények szervezése, a kulturális tevékenységek végzése, az ifjúsági közösségek és programok, az ifjúságsegítés, valamint a felnőttek képzésének szervezése, tréningek, képzések tartása, és az élethosszig tartó tanulás iránt érdeklődnek, szeretnének emberközeli, mozgalmas munkát végezni, jó a kommunikációs képességük, nyitottak a másokkal történő együttműködésre.

JELENTKEZÉS A KÉPZÉSRE

A képzésre a www.felvi.hu oldalon keresztül lehet jelentkezni az ott megadott határidőig.

KÉPZÉSI FORMA

Nappali tagozaton államilag finanszírozott és költségtérítéses formában is indul a képzés. A képzés munkanapokon (jellemzően hétfőtől csütörtökig), hetente 20-24 órában zajlik.

Levelező képzésben államilag finanszírozott és költségtérítéses formában indul a képzés. A képzés péntek-szombati napokon, jellemzően félévente összesen 9-12 napon zajlik.

 

A Közösségszervezés BA szak fő tanulmányi információi

Képzési idő: 6 félév

Az oklevélhez szükséges kreditek száma: 180 kredit

 

Az alapszak célja:

Az alapképzési szak célja kulturális, humán, közösségi alapú társadalom- és gazdaságszervező munkát végző szakemberek képzése, akik el tudják látni művelődési, egyházi, civil, vállalkozói és nonprofit szervezetek, állami vagy önkormányzati intézmények, integrált, többfunkciós szervezetek, intézmények működtetését, képesek helyi, közösségi szinten a művelődés, az ifjúság, a felnőttképzés társadalmi és gazdasági helyzetének fejlesztésével összefüggő állami feladatellátást megszervezni, meghatározott intézményszintek esetében azt irányítani.

Főbb tantárgyi modulok és tantárgyak:

1. Közös tantárgyi ismeretek mindegyik szakiránynak

1.1. Általános kompetenciák: filozófiatörténet, pszichológia, kutatásmódszertan, szociológia, jogi ismeretek, általános menedzsment, szaknyelvi ismeretek

1.2. Művelődéselmélet és -történet, közművelődés: művelődésfilozófia, művelődéstörténet, kommunikációelmélet, kulturális antropológia, kultúraelmélet, kulturális jog, Európa-tanulmányok

1.3. Közösségi fejlesztés: közösségfejlesztés, lokális társadalomismeret, közösségi nevelés módszertana, közösségszervezés módszertana, közösségi művelődés módszertana

1.4. Kultúraközvetítés és ifjúsági kultúra: kultúraközvetítés, ifjúsági kultúra, szervezés- és vezetéselmélet, kultúraközvetítő intézmények, intézménylátogatás, szakmai gyakorlat (80 óra)

1.5. Ifjúsági- és humánfejlesztés, felnőttképzés: andragógiai ismeretek, emberi erőforrás fejlesztése, andragógiatörténet, egész életen át tartó tanulás színterei, nonprofit menedzsment, életpálya-tanácsadás

2.Szakirányos ismeretek

2.1. Kulturális közösségszervező szakirány

2.1.1. Közművelődés és kultúraközvetítés: a helyi társadalom fejlesztése, eseménymenedzsment, turizmus, szakterületi kutatások, a felnőttképzés módszertana, felnőttképzés tervezése és szervezése, művészetek és kreatív ipar

2.1.2. Közösségi fejlesztés: közösségi fejlesztés és beavatkozás, projektmenedzsment és pályázatírás, marketing és PR, szociokulturális animáció, kompetencia alapú képességfejlesztés, szakmai gyakorlat (160 óra)

2.2. Ifjúsági közösségszervező szakirány

2.2.1. Ifjúsági munka: ifjúság- és családszociológia, prevenció, az ifjúsági munka színterei, az ifjúsági munka módszerei, tanácsadási elmélet és technikák, szakterületi kutatások, speciális társadalmi csoportok és szubkultúrák

2.2.2. Ifjúságsegítés és közösségi nevelés: az ifjúsági munka területei, projektmenedzsment és pályázatírás, marketing és PR, közösségi nevelés, kompetencia alapú képességfejlesztés, szakmai gyakorlat (160 óra)

2.3. Humánfejlesztő szakirány

2.3.1. Felnőttképzés: felnőttképzés az Európai Unióban, a felnőttképzés módszertana, a felnőttképzés jogi szabályozása, a felnőttképzés tervezése és szervezése, a felnőttképzés szakpolitikái, szakterületi kutatások

2.3.2. Humánfejlesztés: tanácsadási elmélet és technikák, projektmenedzsment és pályázatírás, marketing és PR, e-learning, kompetencia alapú képességfejlesztés, szakmai gyakorlat (160 óra)

A közösségszervező szakember elhelyezkedési lehetőségei

Az elhelyezkedés a választott szakirányt is figyelembe véve a közművelődés, kultúra, ifjúságügy, felnőttképzés számos területén lehetséges. A közösségszervező szakember a közösségi művelődés, az ifjúságsegítés és a humánfejlesztés területén, településeken, intézményekben, szervezetekben, közösségekben és a közösségi művelődés, az ifjúsági szolgáltatás, valamint a felnőttképzés különböző színterein közvetlen tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve animátori, koordinátori munkaköröket, feladatokat lát el. Ebben a feladatkörében együttműködik a feladatát érintő intézményekkel, szervezetekkel, különösen a kultúra, a közoktatás-köznevelés, szociális ellátás, felnőttképzés, helyi gazdaságfejlesztés ágazataiban.

Továbbtanulás

Szakmai továbbtanulás elsősorban az andragógia MA, a kulturális mediáció MA, az emberi erőforrás tanácsadó MA a közösségi és civil tanulmányok MA, a neveléstudományi MA szakokon lehetséges. A szakmai végzettséget más MA szakok is beszámíthatják a továbbtanulás során.

Az MA szakok bármelyikének elvégzését követően a neveléstudományi PhD (doktori) fokozat megszerzése felé is továbbléphetnek az érdeklődők.

Tanulj a Szegedi Tudományegyetemen!

Képzés ideje

6 félév

Képzési típus

Alapképzés

Oklevél típusa

Diploma

Képzés helye

Szeged

Finanszírozási típusa

Állami ösztöndíjas, Önköltséges